Rózsaeső imaestek a Nyolc Boldogság Közösséggel

rozsaesoA Nyolc Boldogság Közösség immár 2 évtizede rendezi meg Magyarországon a Rózsaeső imaesteket minden év őszén, Lisieux-i (Kis) Szent Teréz liturgikus ünnepéhez közel (okt. 1.).
Az imaesteken hagyományosan rövid tanítás ismerteti Szent Teréz életét és lelki örökségét, tanúságtételek hangzanak el az elmúlt években történt imameghallgatásokról, majd a résztvevőknek lehetőségük van levelet írni Szent Teréznek, az ő közbenjárását kérve. Ezekért az imaszándékokért aztán közösen is imádkozunk egy imaharmincad segítségével. 
Az egyes imaestek dátuma és felépítése a különböző helyszínekenváltozó lehet!  

Rózsaeső imaestek 2017-ben:

  • Homokkomárom, kegytemplom (8777 Homokkomárom, Ady E. u. 2.)

Időpont: 2017. szeptember 23. szombat 16.00-19.00

Program: 16:00-tól rózsafüzér, majd rövid tanítás, tanúságtételek az imameghallgatásokról, levélírás Kis Szent Teréznek, 18:00-kor szentmise.

Homokkomáromban korlátozott számban szállást tudunk biztosítani. Kérjük, erre való igényüket szept. 17-ig jelezzék! Bővebb információ: Tel: 06-30-520-5171, E-mail: hk.vendeg@gmail.com

  • Budapest, Örökimádás-templom (1091 Bp., Üllői út 77.)

Időpont: 2017. szeptember 30. szombat 18.00-21.00

Program: 18:00-tól szentmise, 19:00-tól tanítás, tanúságtételek az imameghallgatásokról, levélírás Kis Szent Teréznek.

  • Kecskemét, Szentcsalád Plébánia (6000 Kecskemét, Irinyi u. 62.)

Időpont: 2017. szeptember 23. szombat 18.00-20.00

Program: 18:00-tól szentmise, 19:00-tól tanítás, tanúságtételek az imameghallgatásokról, levélírás Kis Szent Teréznek.

 Rózsaeső imaest (3)Rozsaeso_BP_2017Rozsaeso_Kecskemet